Ezt a blogot azért próbálom szerkeszteni, mert az interneten kevés információ található Szécsi Pálról, s amit eddig sikerült összegyűjtenem róla, azt így szeretném összefoglalni. A magánéletével szemben a munkásságát szeretném előtérbe állítani, s ezzel kapcsolatban továbbra is keresek mindenféle adatot, információt róla. Ezért bármilyen segítséget, anyagot szívesen fogadnék Szécsi Pállal kapcsolatban! Honlap:
http://szecsipal.mindenkilapja.hu/
2011. március 19-én 17:00 órától az m1-en a Hogy volt? című műsor Szécsi Pálra emlékezett a születésnapja alkalmából, mert aznap lett volna 67 éves. A műsor vendége volt többek között Szécsi Katalin is, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki az öccsét szereti és az emlékét ápolja, így megemlítette a Szécsi Pál honlapot is, http://szecsipal.mindenkilapja.hu/ ez a részlet látható a videón.
A teljes Hogy volt? műsor ezen a videón nézhető meg.
Szécsi Pál és Domján Edit is megalkuvás nélkül keresték hivatásuk határait. Domján Edit felejthetetlen tehetségű színésznő, Szécsire sokan úgy emlékszünk, mint egy kihajtott gallérú jampira, de a dalszövegekből egy mély gondolkodású férfi alakja rajzolódik ki. Domjánnal való találkozása valóban két összeillő ember találkozása volt. Szerettek élni, és ez az életigenlés hatja át az előadást is. De sorsszerű találkozásuk után velük együtt kell megértenünk, hogy nem sikerülhet… elégnek ebben a szerelemben.
Kapcsolatukat egy új magyar drámában, sok dal felidézésével mutatják be a Pelikán Kamaraszínházban.
Bemutató időpontja:2012. február 3., péntek 19:00
Két összeillő ember - Vörösmarty Színház Székesfehérvár
Főszereplők: Váradi Eszter Sára (Domján E.), Keller János (Szécsi P.) Író: Csikós Attila, Rendező: Telihay Péter, Rendezőasszisztens: Németh Mariann,
Zenei vezető: Ruff Tamás, Díszlettervező: Romvári Gergely
Következő előadások:
2012. július 24., kedd 20:30
2012. július 25., szerda 20:30
Szécsi Pál gyerekként az idősebbik nővérével és az édesanyjával
Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja Szécsi Ferenc(1905-1945.01.06.) nyelvész/író. A 30-as években több köny-ve is megjelent: 2000 kérdés és felelet, Általános műveltség lexikon-ja, Ami a történelemből kimaradt, Idegen szavak nagyszótára, Statisztikai-földrajzi világatlasz, Szállóigék. Anyja Szemere Klára(1916-2004.05.28.) polgári származású, külkereskedelmi levelező. A szülők 1937-ben kötöttek házasságot, három gyermekük született: Mária(1938), Katalin(1941.02.17.), Pál(1944.03.19.). Szécsi Ferenc zsidó származású volt, ezért a zsidóüldözés miatt mindhárom gyereket megkeresztelték (Kati és Pali felnőtt korukig nem is tudták, hogy édesapjuk és anyjuk is zsidó volt.)
Szécsi Ferenc író-nyelvész (1905-1945.01.06.)
A háború alatt bujkált a család, Szécsi Pál nem volt egy éves, amikor apját a háború végén, 1945. január 6-án agyonlőtték származása miatt. Ezután anyja Palikát Mezőtúrra nevelőszülőkhöz adta, mert Mezőtúron volt Szécsiéknek házuk az Eper utcában, Fehérék, akikhez Pali került, ott voltak szomszédok. Katit pedig a nagybátyja 1945. május 9-én az apai nagymamájához szöktette Temesvárra, aki a kislányt szeretetben nevelte tíz éven át, míg 1954-ben visszakerült Budapestre az anyjához. 1956-ban az anyjuk Amerikába disszidált, a két kisebb gyereket itthon hagyva, legidősebb nővérüket az akkor 18 éves Marikát Bécsig magával vitte, de őt is otthagyta a pályaudva-ron. (Marika ennek ellenére kijutott Kanadába, jelenleg az USA-ban él.) Az anyjuk disszidálása után a két kiskorú állami gondozott lett, mivel a Budapesten élő, lakással rendelkező anyai nagymamájuk (a nagymamának jóindulattal sem nevezhető vénasszony) lemondott a gyámságukról. Később sem támogatta a két gyereket, sőt ahol tudott betartott nekik, mindig azt hangoztatva, hogy a "Szécsi gyerekek úgyis bűnözők lesznek". Ezután Kati és Pali csak magára és egymásra számíthatott.
Szécsi Pál kiskorában
Palika, anyja disszidálása után felkerült Budapestre, az Arany János Gimnáziumban tanult, és a Revicky utcai diákotthonban lakott, de nem érezte jól magát, ezért visszakéretőzött Mezőtúrra, ahol a Dózsa György Gimnáziumban tanult és az iskola kollégiumában lakott 1959. április 8-tól 1960. február 3-ig. Nem tanult túl jól, így 16 évesen otthagyta az iskolát, és áprilisban felköltözött Budapestre, anyai nagymamájához, akinél nővére Kati is bérleti díj ellenében lakott. Májustól szeptemberig kabinosként dolgozott a Palatinus strandon, majd szeptembertől A Posta Központi Járműtelepén segéd-munkásként. A nagymama nem tűrte sokáig Palit a lakásában, így társbérletbe kényszerült egy Vásár utcai szobába, amit igazából nem is bánt, mert vágyott az önállóságra. 1961 júniusától az Athenaeum Nyomdában dolgozott, ahol Kati férje szerzett neki állást. 1962 januárjában került a Ruhaipari Tervező Vállalathoz raktárosnak, utána kezdett el modellként is dolgozni.
Szécsi Pál modelként Pogány Klárával
18 évesen megismerkedett a 23 éves, lengyel modell Grazyna Haase-szel, (aki miatt márciusban a Szabadság-hídról a Dunába ugrott, ez volt az első öngyilkossági kísérlete), s akivel 1962. június 17-én házasodtak össze Budapesten. Grazynát felvették a Ruhaipari Terve-ző Vállalathoz, és Palika Baross utcai, csöppnyi albérletében laktak, de három hónap múlva a pár Lengyelországba költözött. Pali Varsó-ban kapott manökeni állást, gyorsan megtanult lengyelül, és a modellkedés mellett idegenvezetőként is dolgozott. A kapcsolatnak már 1965 évelején vége lett, de Szécsi egy darabig még Lengyelor-szágban maradt, s csak 1966 januárjában költözött vissza Buda-pestre. Az Angyal utcában talált albérletet és a divatintézethez is visszavették manökennek.
Szécsi Pál és lengyel felesége, Grazyna Haase
Úgy tűnt az élete rendeződött, egy szép, fekete modell, Edit szemé-lyében beköszöntött egy új szerelem is, akinek Palika félévi udvarlás után a kezét is megkérte. Ekkor derült fény a szerelmi háromszögre, s Edit nem Palit, hanem a másik férfit választotta, ami Szécsit annyira megviselte, hogy 1966 novemberében újabb öngyilkosságot kísérelt meg, ezúttal gyógyszerrel, majd alig három hét múlva egy újabbat. Ezután beleegyezett, hogy pszichiátriai kezelésnek vesse alá magát, s december 24-ig szanatóriumban maradt. Nővére, Marika ekkor látogatott haza először disszidálása óta, így a három testvér, a (kegyetlen) anyai nagymama és Kati éppen 4 éves kislánya együtt töltötte a karácsonyt a nagymama lakásában. Majd a szilvesztert is a Gellért Szállóban, ahol Palikának este tízkor fellépése volt manöken-ként és a szilveszteri műsor keretében itt énekelt először színpadon is, nővérei legnagyobb meglepetésére és örömére. Majd tavasszal megnyert egy amatőröknek szervezett eszperantó dalfesztivált Salgó-tarjánban, s ezután kezdett el énekelni tanulni Majláth Júliánál. A Magyar Rádió és Televízió szakgárdája beválogatta az 1967-es táncdalfesztivál énekesei közé, amelynek első elődöntőjében, július 20-án énekelte a "Csak egy tánc volt" című dalt, amellyel elindul énekesi karrierje. (Július 27-én a II. elődöntőben az "Édes öregem" című dalt énekelte.)
Szécsi Pál - Csak egy tánc volt (Az 1967-es Táncdalfesztiválon.)
Az 1967-es Táncdalfesztivál I. elődöntőjének eredményei
Palika magánélete labilis volt, szerelmek jöttek-mentek, de az igazi szerelem/szeretet nem találta meg. 1968 nyarán Balatonfüredre szer-ződött le a nyári szezonra, ahol beleszeretett a szálloda férjezett mixernőjébe, Annába, akinek befolyásos szülei megfenyegették, hogy karrierje könnyen kettétörhet, ha nem hagyja békén a lányukat, így a kapcsolat pár hét alatt véget ért. Énekesi karrierje szépen ívelt felfelé, az 1968-as Táncdalfesztiválon az "Akkor is lesz nyár" című Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván szerzeményt énekelte, igaz mérsékeltebb sikerrel, mint az előző fesztiválon, de a rádiófelvételek és fellépések kárpótolták csalódottságáért. Közben habzsolta az éle-tet, mindig szerelmes volt, nem vetette meg a futó kapcsolatokat, sem a férjezett nőket, egy Kata nevű hölgyemény miatt még a lábát is eltörte, mert a szerelmi légyottkor hazaért a férj, így Palika kénytelen volt az első emeleti balkonról leugorva távozni.
Szécsi Pál dedikált fényképe
1969 májusában anyai nagybátyjuk, Gyuri bácsi, aki feleségével 1947-ben hagyta el az országot, felkeresi Katit és Palit, ekkor tudják meg, hogy apai és anyai részről is zsidó származásúak, és a háború alatt azért bujkáltak a Dayka Gábor utcában, mert apjuk szökött zsidó munkaszolgálatos volt. Valamint Gyuri bácsi azt is elmeséli, hogy Lichtensteinben találkozott az anyjukkal, aki elmondta neki, hogy mindaz elől menekült, ami neki Magyarországot jelentette, s a mindenbe beleértve a gyerekeit is. Hosszas rábeszélés után a nagybátyjuk odaadta nekik anyjuk címét, és Palika írt is anyjának levelet, amelyre az asszony angolul válaszolt Clara aláírással. Szécsi nem beszélt angolul, így nem tudta elolvasni, szótárral próbálta ugyan lefordítani, de a végén dühében összetépte a levelet. Sosem heverte ki az újabb sebet, amit anyja ejtett a szívén.
Szécsi Pál rajongóinak dedikál
Szécsi Pálnak a magánéleti kudarcok, sérelmek ellenére folyamatosan voltak szakmai tervei, fejlődni, újítani szeretett volna. Például kitalálta, hogy női vokálegyüttest szervez a műsoraihoz, ezért elkezdett énekesnőket keresni. Szécsi Katalin 1969 őszén az Akácfa utcai Balaton bárban dolgozott másodállásban kávés-trafikosként, ahol esténként zenés műsor is volt. Egyik este egy szép, szőke, fiatal lány lépett fel, akinek csodálatos hangjára Kati figyelmes lett, s eszébe jutott az öccse, így telefonált Palikának, azonnal jöjjön a bárba, mert itt van a hang, akit keresett. Szécsi fél órán belül ott volt, s miután meghallotta a lány hangját, igazat adott nővérének. A fiatal lányt Cserháti Zsuzsának hívták, akit másnap beajánlott a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. Cserháti Zsuzsa később szólóban is szép karriert futott be.
Cserháti Zsuzsa, akit Szécsi Pál fedezett fel 1969-ben
Palika sérült és érzékeny lelkivilágát mi sem tükrözi jobban, mint az az eset, hogy 1970-ben egy októberi napon találkozott Bánki Lászlóval a Magyar Telelevízió könnyűzenei osztályának vezetőjével, aki annakidején beválogatta őt a táncdalfesztivál énekesei közé és később is támogatta. Bánki megdorgálta Szécsit, amiért lemondott egy televíziós felkérést, emlékeztetve rá, hogy őt annakidején az MTV indította el a pályáján. Bár Bánki hozzátette, nem haragszik, Palika mégis nagyon szívére vette a dolgot, úgy érezte csalódást okozott egy olyan embernek, aki vele jót tett, még az is megfordult a fejében, hogy az eset miatt befellegzett a pályájának. Hirtelen sötétnek látott mindent maga körül és ismét elszánta magát a végzetes lépésre. Valahonnan szerzett gyógyszert, hazament és konyakkal bevette a tablettákat, majd utána felhívta Katit, hogy elbúcsúzzon tőle, de nővére félreértette a dolgot, mert úgy tudta Palika aznap utazik koncertezni Németországba, és arra gondolt, esetleg öccse kint akar maradni, azért búcsúzkodik. Mint utóbb kiderült, Kati után Harangozó Terit is felhívta, aki jobban megijedt a hívástól, ugyanis Pali a beszélgetés közben elaludt, a telefonkagylót maga mellé ejtve. Terike ezután Szécsi lakására sietett, a házmes-terrel felfeszítette az ajtót, és mentőt hívott a gyógyszeres- és konyakosüveg mellett eszméletlenül fekvő kollégájához. Palikán már a mentőben gégemetszést hajtottak végre, hogy megmentsék az életét. Utána nyolc napon keresztül eszméletlenül feküdt és géppel lélegeztették az öngyilkososztályon. Szerencsére gyorsan felépült a dolog után, csak a nyakán a gégemetszés helye maradt örök emlékül, valamint az életét megmentő Harangozó Teri neve Palika első dal-szövegében, amelyet Ian Ivanovici - Donauwellen című szerzemé-nyére írt "Egy szál harangvirág" címmel. Ezzel is köszönetet mondva Terikének, akinek ráadásul az öngyilkossági kísérlet napján volt a névnapja, amely szintén visszaköszön a dalszövegben.
Szécsi Pál első dalszövege köszönetképpen Harangozó Terinek
Az 1971-es Táncdalfesztiválon Szécsi Pál a "Pillangó" című dalt énekelte, amely Auth Ede (Tocska) és S. Nagy István szerzeménye, de sajnos nem érte el a Palika és a szerzők által várt fesztiválsikert. Palikát ezen a nyáron is eltalálta Ámor nyila, de szerencsétlenségére ismét egy férjezett nőbe szeretett bele. A hölgy egy korosodó, magas beosztású férfi felesége volt, aki csak reprezentálásra kellett elfog-lalt urának, így belement a szerelmi viszonyba, amelynek folytatása nagy szervezést igényelt. Ugyanis az asszony attól tartott, hogy a férje figyelteti minden lépését, ezért egy-egy találka megszervezése órákig tartott számukra, így három hónapnál tovább nem is bírta a párocska, mert rettegtek tőle, hogy lebukásuk esetén mi történne Palival. A románc után Szécsi megvásárolta élete első lakást a Margit utcában, egy szoba, konyha, fürdőszobás házrészt meglehetősen lelakott állapotban, amit borsos áron felújítatott, és nagyon büszke volt rá, hogy lett egy hatvan négyzetméteres otthona.
Szécsi Pál az otthonában
Szécsi Pál 1972 januárjában a Magyar Rádió Ablak című műsorának volt vendége, ekkor találkozott a nála 12 évvel idősebb Domján Edit színésznővel, és vette kezdetét az azóta legendássá vált 10 hónapos szerelmük. A szerelem lángolt, Edit eljárt Pali fellépéseire, szakmai tanácsokkal segítette, minden szabad percüket együtt töltötték, még azt is tervezték, hogy a Szabadság-hegyen telket vesznek, és építkez-ni fognak, mivel Edit is garzonban lakott és Palikának is csak egy szobás házrésze volt. A környezetükben azonban sok volt a "jóaka-ró", akik nem nézték jó szemmel a viszonyukat, és addig munkálkod-tak, amíg elválasztották a párt, igaz a kapcsolat végéhez az is hozzá-járult, hogy Edit áldott állapotba került, és elvetette a gyereket. (Ha az a gyerek megszületik, talán még ma is mindketten élnének.) Szakításuk után két hónappal Edit levelet írt Szécsi Katalinnak domján edit levele, hogy vigyázzon öccsére, mert ő az életben már nem tud többé segíteni neki, és félti Palit, mert szerinte X-ék befolyása alá került. Majd pár nap múlva Domján Edit 1972. december 25-én a 40. születésnapján öngyilkos lett, állítólag fiatal kora óta mondogatta, hogy nem szeretne megöregedni, idős színésznő lenni. Szécsi Pállal nővére közölte Edit halálhírét, majd mentővel beszállították egy pszichiátriai intéz-ménybe, ahol egy héten keresztül altatták, nehogy kárt tegyen magában.
Domján Edit & Szécsi Pál a "Két összeillő ember"?
Legidősebb nővérük, Marika a Vöröskereszt segítségével megtalál-ta "édesanyjukat", akivel 16 év után december 24-én este Kati és Pali először beszélt telefonon, Marika pedig megígérte, hogy előbb Kati, majd öccse számára is lehetővé teszi anyjuk meglátogatását. Kati január 17-én indult Amerikába anyjukhoz, Palika még kórházban volt, sőt öccse megnyugtatta, amíg vissza nem ér, ott is marad. Azonban mégis elhagyta a kórházat, s mivel magát okolta Edit halála miatt, és félt, hogy a közvélemény is őt fogja hibáztatni, ezért 1973 februárjában (Nyugat)-Németországba szökött. Németországi tartóz-kodása alatt anyai nagymamája testvérénél, Mici néninél lakott egy darabig, majd tovább ment Hamburgba, ahol lemezcégeknél is próbál-kozott, de nem sok sikerrel, így alkalmi munkaként gyógyszerszál-lítást vállalt. Hamburgból felhívta az "édesanyját", akinél Kati épp kint tartózkodott, hogy had látogassa meg ő is. Az "anya" azonban közölte vele, nem azért ment ki Amerikába, hogy a kölykei utána menjenek... Így miután frontálisan ütközött autójával, és Volkswa-genjét totálkárosra törte, de szerencsére megúszta a balesetet, csak az arcán sérült meg, a hányatott németországi kalandja után június-ban visszatért Magyarországra, bár hazakerülésének körülményeire nem emlékezett ittassága végett.
Palika Németországba "szökésekor" írt búcsúlevele (1973.01.31.)
A szakma megbocsátotta neki a disszidálási kísérletet, sőt a belügy részéről is megúszta egy ejnye-bejnyével és némi pénzbüntetéssel. S. Nagy István a "szárnyai alá vette", és dolgoztak a következő nagy-lemezén, amire például Máté Péterrel együtt írták az "Éjszakák és nappalok" című dalt, amit Palika fel is énekelt, de az album megjele-nését már nem érte meg. Szécsi anyagi gondokkal küzdött, még lakását is kénytelen volt eladni. Ráadásul S. Nagy tudtával viszonyt folytatott a mester feleségével, Mancival, így újra összecsaptak a feje felett a hullámok. Alkoholizmusa is súlyosbodott, így végül 1974. április 30-án, hat sikertelen öngyilkossági kísérlet után, holtan találták az újonnan bérelt Frankel Leó úti lakásán. Utolsó fellépése a margitszigeti Nagyszállóban volt, halála előtt két nappal, ahol állító-lag a gázsiját sem vette fel, mert azt mondta nincs már rá szüksége, tehát ezúttal úgy készült a végleges lépésre, hogy valóban el akart menni. Erre utal az is, hogy most először hagyott búcsúlevelet is:
"Drága Barátom! Lehet, hogy nem tartod normálisnak, amit teszek, hidd el, ez a legjobb megoldás másoknak is, nekem is. Soha nem szerettem így élni, de mégis meg kell halnom. Soha nem ment ilyen nehezen, mint most, pedig már sokszor próbáltam. De most biztosra megyek. Ez az utolsó dobásom. Na, ennyit erről. Azért hagyok rád mindent, mert van egy-két dolog, amit elintézetlen hagytam, és ha esetleg Téged zavarnának, legyen rá fedezeted. Rondán írok, mert sietek, mivel érzem a hatást. Szóval, a házra van vevő (név, cím, munkahelyi telefonszám). Nagyon vigyázz Őrá, a legdrágább ember Ő a földön. Már nem tudok sajnos sokat írni, mert összefolynak a betűk. Legyél boldog ember, és néha jusson eszedbe az a hülye Moroka. Szia, u.i: 5 év múlva (vagy 9?) igyál a cseresznyéből Ővele az emlékemre. HÁT HAHO You anderstand me?"
Összes jogdíját és adósságát, a búcsúlevélben írtnak megfelelően, S. Nagy István szövegíró örökölte, amit állítása szerint 10 éven keresztül törlesztett. Szécsi Pál temetése 1974. május 10-én volt a Farkasréti temetőben.
1974. május 10-én tömeg búcsúztatja Szécsi Pált
S. Nagy István Szécsi Pál temetésén
Ihász Gábor Szécsi Pál temetésén
Szécsi Pál sírja a Farkasréti temető 25-ös percellájában
30 évesen 7 éves énekesi pályafutást hagyott maga után, rengeteg slágerrel és rádiófelvétellel, amelyekből az évek során sokat különböző válogatásalbumokon megjelentettek, de még biztos van a Magyar Rádió archívumában eddig ki nem adott felvétele.
Lemezei: 1971 - Hagyjuk szívem; Hungaroton-Pepita 1973 - Egy szál harangvirág; Hungaroton-Pepita 1976 - Violák; Hungaroton-Pepita 1983 - Felettünk az ég; Hungaroton-Pepita 1985 - Egy szép régi dal; Hungaroton-Pepita 1988 - Csak egy tánc volt; Hungaroton 1989 - Tárd ki ablakod; Hungaroton-Gong 1992 - Mint a violák; Alfa Studio 1992 - Két összeillő ember; Hungaroton-Gong 1999 - Ha nem vagy velem; Magyar Rádió - Premier Art Records Kft. 2001 - Kósza szél; Hungaroton-Gong 2003 - Ha álmodni tudnál; Aréna
A linkről letölthető egy Excel fájl, amely öt táblázatban tartalmazza Szécsi Pál dalait abc-sorrendben, szerzők szerint, abc-sorrendben összes megjelenéssel, valamint albumok szerint, a kislemezei listáját és különböző válogatáslemezeket, amelyeken szerepelt: szecsi_pal_dalok_szerzok_albumok_2012.11.15..xls !!! Az Excel táblázat 2012.11.15-én lett frissítve. !!!
A linkről letölthető egy Word dokumentum, amely Szécsi Pál dalainak szövegeit tartalmazza 28 oldalon: szecsi_pal_dalszoveggyujtemeny_2011.03.17..doc !!! A dalszöveggyűjtemény 2011.03.17-én lett frissítve. !!!
A következő dalok mind meghallgathatók videókon a blogban: A fecsegő lány (Schütz Ila) (Szilágyi Lajos - Tardos Péter) A kőrengeteg árnyékában (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez A szélrózsa minden irányában (Mészáros Ágnes) 1970 kislemez SP 746 - 1974 kislemez SP 70361 A szív erősebb, mint az ész (Toldy Mária duett) (Francis Lai - Pierre Barouh - Vesely Ferenc) Az "Egy férfi és egy nő" című filmben hangzott el, 1968 januárjában énekelték fel Toldy Mária elmondása szerint. A távollét (La Lontananza) (Domenico Modugno - Vándor Kálmán) 1971 kislemez SP 839 Akkor is lesz nyár (Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván) Táncdalfesztivál 1968 - kislemez SP 513 Aranyhal (Sankó László - ifj. Kalmár Tibor) 1971 kislemez SP 822 Az égi lámpagyújtogató (Neményi Tamás) 1974 kislemez SP 70156 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Az én szerelmem (Fenyvesi Gabi duett) (Dobos Attila - Fülöp Kálmán) 1968 kislemez SP 545 - 1968 Dobos Attila dalai Az Óperenciás tengeren túl (Wolf Péter - Szalkai Sándor) 1972 kislemez SP 985 Az országút pora (Ihász Gábor - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Azt a rózsaszín szegfűt (Majláth Júlia - Kovács Judith) 1972 kislemez SP 935 Bárhol is élsz (Behár György - Szedő Lajos) 1969 - Részletek az "Éjféli randevú" című operettből - EP 27396 Boldogság (Schöck Ottó - Szécsi Pál) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Bolhacirkusz (Szentirmay Ákos - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Bolyongok a város peremén (Sciorilli - Németh P. István) tv-felvétel, kiadatlan - 1970 "Sláger-e még" című tv-műsor Buona sera (...) rádiófelvétel, kiadatlan - Sopot Nemzetközi Fesztivál, Lengyelország Búcsú a nyártól (Vadas Tamás) rádiófelvétel, kiadatlan Bús szívvel énekelni édesen (Wolf Péter - De Pisan - S. Nagy István) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Carolina (Kookie Tian - Szécsi Pál) 1974 kislemez SP 70109 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Cherbourgi esernyők (Ádám Anna duett) (Michel Legrand - Bágya András - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Claudia (Ihász Gábor - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Csak átutazó vagyok itt a Földön (Horváth Jenő - Seress Rezső) 1971 - Gyere, ülj kedves, mellém - Horváth Jenő dalai Csak egy tánc volt (Vadas Tamás - Varga Kálmán) Táncdalfesztivál 1967 - kislemez SP 413 Csak mész (Mészáros Ágnes) 2003 - Ha álmodni tudnál - válogatásalbum Csend van (Payer András - Hajnal István) 1999 - Ha nem vagy velem - válogatásalbum Cseresznyevirág (Neményi Tamás) 1971 kislemez SP 817 De akkor már hol leszek én (Payer András - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Divat a mini (Majláth Júlia - Kovács Judith) tv-felvétel, kiadatlan - eredetileg Aradszky László dala Drága Anna (Schöck Ottó - Szécsi Pál) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Drága főpincér (Berki Géza - ifj. Kalmár Tibor) rádiófelvétel, kiadatlan Édes öregem (Bogyai István - ifj Kalmár Tibor) Táncdalfesztivál 1967 - kislemez SP 405 Egy férfi és egy nő (Toldy Mária duett) (Francis. Lai - Pierre Barouh - Tardos Péter) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Egy nagy kaland az élet (Surányi Géza - Rákosi János) 1970 kislemez SP 636 Egy szál harangvirág (Donauwellen) (Ian Ivanovici - Szécsi Pál) 1970 kislemez SP 746 - (1973) - Egy szál harangvirág - nagylemez Egy szép régi dal (Deák Tamás - Szécsi Pál) 1972 kislemez SP 985 Egyszer még (Fényes Szabolcs - ) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - kislemez EP 26588 Éjszakai hangulat (Malek Miklós - S. Nagy István) 1974 kislemez SP 70134 Éjszakák és nappalok (Máté Péter - Szécsi Pál) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Eljön, csak kívánni kell (Domján Edit duett) (Henri Keroul - Albert Barré - Aldabolyi Nagy György - Heltai Jenő) 1972 februárban a Magyar Rádió Ablak című műsorában hangzott el Elmenni könnyebb (Szentirmay Ákos - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Én édes Katinkám (Lajtai Lajos - Békeffi István, Szenes Iván) 1970 kislemez SP 648 - Részlet a "Három tavasz" című operetből. Én még láttam Greta Garbot (Koncz Tibor - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez És jött egy lány (Bágya András - Huszár Erika) Made in Hungary 1970 - kislemez SP 669 Ez az igazi ritmus (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Ez itt egy úr (Havasi Viktor - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Ez minden idők legforróbb szerelme volt (Zerinváry Andor - G. Dénes György) tv felvétel, kiadatlan - 1971-es szilveszteri "Nosztalgia-egyveleg" Ezt kell szeretni (Ádám Anna vokál) (Fáy András - Halmágyi Sándor) 1969 kislemez SP 548 Fák, virágok, fény (Schöck Ottó - S. Nagy István) tv-felvétel, kiadatlan - 1970-ben a Rizi-bizi tv-műsorban énekelte. Fáradt éjszakák (Dvorák - Macourek - S. Nagy István) 1971 kislemez SP 822 Faragott hintaszék (Harangozó Teri duett) (Lovas Róbert - Sztevánovity Dusán) Táncdalfesztivál 1969 - kislemez SP 601 Fekete hajú kis gimnazista voltál (Horváth Jenő – Rákosi János) 1971 - Gyere, ülj kedves, mellém - Horváth Jenő dalai Felettünk az ég (Ambrus Kyri duett) (Neményi Tamás) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Fénylő sugarak (Malek Miklós - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Férfikönnyek (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Gedeon bácsi (Payer András - S. Nagy István) 1972 kislemez SP 943 - (1971) - Hagyjuk, szívem - nagylemez Gonosz lány (Markos György - Géczy József) Táncdalfesztivál 1968 - kislemez SP 513 Gyere el (Ihász Gábor - S. Nagy István) 1974 kislemez SP 70134 Gyere velem (közreműködik Kállay Ilona) (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Gyertyafény (Pethő Zsolt - Soltész Rezső) rádiófelvétel, kiadatlan Gyönyörű így este Budapest (Harangozó Teri duett) (Breitner János - dr. Farkas Imre - Surányi Lajos) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Ha álmodni tudnál (Kardos József - ifj. Kalmár Tibor) 1972 kislemez SP 935 Ha egyszer sírnék (Payer András - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Ha majd a tavasz (Natasa) (Márkus Alfréd – Márkus Magda) - Szeressük egymást, gyerekek - Seress Rezső és kortársai slágereiből Ha nem vagy velem (Lontano dagli occhi) (Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 1969 kislemez SP 572 Ha tudnék szeretni (Nádas Béla) - Szeressük egymást, gyerekek - Seress Rezső és kortársai slágereiből Hagyjuk, szívem (Németh Gábor - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Hajnalban, délben, este (Fáy András - Tardos Péter) rádiófelvétel, kiadatlan Halló, miért nem jött ma el (Fényes Szabolcs – Békeffy István) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Halott város (Máté Péter - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Három deci köménymag (cigánydal) 1999 - Ha nem vagy velem - válogatásalbum Három forintért tíz gesztenyét (Auth Ede - S. Nagy István) 1970 kislemez SP 792 Hetedik csapás (Hoffmann Sándor - Vass Valéria) 1969 kislemez SP 572 Hidd el (Ihász Gábor - S. Nagy István) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Himnusz a nyárhoz (Gábor S. Pál - Tardos Péter) Made in Hungary 1974 - kislemez SP 70092 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Hogyha szemembe néz (Dékány Sarolta duett) (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) rádiófelvétel, kiadatlan Hol van az már (...) rádiófelvétel, kiadatlan Holnap, ki tudja holnap látsz-e még (Fényes Szabolcs - Mihály István) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Holnapok (Dobsa Sándor - S. Nagy István) 1983 - Felettünk az ég - válogatásélemez Hoppá (Ádám Anna vokál) (Kozák Péter - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Hova jutottál (Németh Gábor - Rákosi János) rádiófelvétel, kiadatlan Hull a hó a sűrű hó (...) tv felvétel, kiadatlan - Moszkva-parti esték tv-műsor Hull az eső (Behár György - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Hulló csillag (Bágya András - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Imádom a szőke nőket (Lovas Róbert - Szécsi Pál) 1970 kislemez SP 719 Jaj, de bolond voltam (Szécsi Pál - S. Nagy István) 1972 kislemez SP 936 - 1972 kislemez SP 943 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Jó éjt (Burns - Reményi Gyenes István) rádiófelvétel, kiadatlan Jó estét ismeretlen (Lovas Róbert - ifj. Kalmár Tibor) rádiófelvétel, kiadatlan Józsi néni (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Kedves csirkefogók (Fényes Szabolcs - S. Nagy István) 1983 - Felettünk az ég - válogatásalbum Kék angyal (Bágya Aandrás - Szalkai Sándor) 1983 - Felettünk az ég - válogatásalbum Kék csillag (Ihász Gábor - S. Nagy István) 1970 kislemez SP 770 - Eredetileg a Kék Csillag együttes dala, szintén 1970-ben jelent meg. Kék ég és tenger (Eviva Espana) (Leo Caerts - Bradányi Iván) tv felvétel, kiadatlan - dalrészlet egy slágeregyvelegből Kéklő ég (Wolf Péter - S. Nagy István) Táncdalfesztivál 1972 - kislemez SP 70009 Kelj fel (Ihász Gábor - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Kerge egerek () tv felvétel, kiadatlan - Az 1970-es szilveszteri tv-műsorban énekelte. Két név egy bérház oldalán (Fényes Szabolcs - S. Nagy István) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Két összeillő ember (Havasy Viktor - S. Nagy István) Táncdalfesztivál 1972 - kislemez SP 70009 Ki gondolt rá (Payer András - ifj. Kalmár Tibor) Kihúzod a gyufát (Németh Gábor - Huszár Erika) 1969 kislemez SP 579 Kismadár (Butterfly) (Daniel Gerard - M. Barnes - M. Barnet - Szécsi Pál) 1972 kislemez SP 936 Kósza szél (L'Arca di Noé) (Sergio Endrigo - Vándor Kálmán) 1970 kislemez SP 703 Kőbölcső (Tamássy Zdenkó - S. Nagy István) Made in Hungary 1970 - kislemez SP 669 Könnyezem (Forrai György) 1970 kislemez SP 792 Kőszívű lány (Lovas Róbert - S. Nagy István) 1970 - A tettes én vagyok - Lovas Róbert dalai Lady Mary (...) rádiófelvétel, kiadatlan Lassanként megtanulom én is (Majláth Júlia - ifj. Kalmár Tibor) tv felvétel, kiadatlan Legénybúcsú (Varsányi Ferenc - Angyalosi Endre) Made in Hungary 1969 című nagylemezen szerepelt eredetileg. Lépted koppanása (Bágya András - G. Dénes György) Táncdalfesztivál 1971 - kislemez SP 859 Már nem vagyok fiatal (Wolf Péter - Jámbor L.) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Maradj még (Szécsi Pál - Mészáros Ágnes) 1970 kislemez SP 648 - 1979 kislemez SP 70361 Maradj minálunk (Bágya András - Huszár Erika) rádiófelvétel, kiadatlan Mások vittek rossz utakra engem (Horváth Jenő – Szenes Iván) 1971 - Gyere, ülj kedves, mellém - Horváth Jenő dalai Meddig tart egy szerelem (Hajdú Sándor - Vándor Kálmán) Made in Hungary 1972 - itt Karda Beáta is énekelte - kislemez SP 912 Meg akarom váltani a világot (Auth Ede - S. Nagy István) 2003 - Ha álmodni tudnál - válogatásalbum Még hangosabban (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Meg tudnék bolondulni érted (Payer András - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Mert nem engedem, hogy megzavard az életem (Nádas Gábor - Szenes Iván) 1971 kislemez SP 875 Tartalék dal volt a '71-es Táncdalfesztiválon, de ott nem hangzott el. Micsoda igények (Berki Géza - ifj. Kalmár Tibor) Tessék Választani 1970 - kislemez SP 760 Micsoda nő (Tamássy Zdenko - Dalos László) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Minden reggel (Dobsa Sándor - Fülöp Kálmán) 1972 kislemez SP 969 - 1974 kislemez SP 70156 Mindig, mindig (Rudi Werion - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Mint a violák (Come le viole) (G. Gagilardi - G. Amendofl - Vándor Kálmán) 1973 kislemez SP 70084 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Mióta egyszer (Ihász Gábor - S. Nagy István) Made in Hungary 1974 - kislemez SP 70092 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Mióta nem vagy (Schöck Ottó - S. Nagy István) rádiófelvétel, kiadatlan Mit kéne tennem (Victor Máté - Fodor Ákos) 1974 kislemez SP 70110 Mostanában hosszabbak az éjszakák (Payer András - S. Nagy István) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Eredetileg Zalatnay Sarolta énekelte 1967-ben Ne félj (Adagio) (Thomaso Albinoni - Szakály László - Szécsi Pál) 1973 kislemez SP 70084 - (1976) - Violák - posztumusz nagylemez Ne hagyd magad, fickó! (Kibédi Ervin duett) (Wolfgang Amadeus Mozart - Lorenzo da Ponte - Harsányi Zsolt) 2004 - Kibédi Ervin - Én nem hiszem, hogy normális vagyok Ne szeress belém (Mészáros Ágnes) 2003 - Ha álmodni tudnál - válogatásalbum Nekem minden sikerül (Borriquito) (Pedro Peret - Calaf - Szécsi Pál) 1972 kislemez SP 969 - 1985 - Egy szép régi dal - válogatáslemez Nem elég (Gábor S. Pál) 1970 kislemez SP 712 Nem hiányzol (Horváth Jenő - G. Dénes György) rádiófelvétel, kiadatlan Nem minden arany, ami fénylik (Szentirmay Ákos - S. Nagy István) tv felvétel, kiadatlan - 1968 "Slágerkupa" című tv-műsor Nem tudja a jobbkéz (Elek Ilona - Halmágyi Sándor) 1971 kislemez SP 839 Nincs az a kincs (Zsoldos László) 1970 kislemez SP 770 Nincs is jobb a szerelemnél (Németh Gábor - Fülöp Kálmán) 1970 kislemez SP 696 Nincsen barátom (Deák Tamás - Fülöp Kálmán) 1983 - Felettünk az ég - válogatáslemez Ó jössz-e már (Malek Miklós - Mihail Eminescu - Képes Géza) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Oda vagyok magáért (Fényes Szabolcs - Mihály István) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Ott állt a dombtetőn (Schöck Ottó - S. Nagy István) Made in Hungary 1972 - Monyók Ildikó is énekelte - kislemez SP912 Pamparapam (Malek Miklós - S. Nagy István) 1976 - Violák - posztumusz nagylemez Párizsban szép a nyár (Ránki György - Behár György) tv felvétel, kiadatlan - 1970 "Sláger-e még" című tv-műsor Pillangó (Auth Ede - S. Nagy István) Táncdalfesztivál 1971 - kislemez SP 859 Piros volt a paradicsom (cigánydal) 1999 - Ha nem vagy velem - válogatásalbum Postakocsi (Turán László - Garai Imre) 1999 - Ha nem vagy velem - válogatásalbum Rohanunk (Heilig Gábor - S. Nagy István) 1971 - Hagyjuk, szívem - nagylemez Rongyos lett a lámpaernyő (Németh Gábor - Huszár Erika) Táncdalfesztivál 1969 - kislemez SP 625 Semmittevés (Berki Géza - Hajnal István) 1971 kislemez SP 817 Sóhajok nincsenek (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1973 - Egy szál harangvirág - nagylemez Szegény bolond (Wolf Péter - S. Nagy István) Made in Hungary 1968 nagylemez - (1976) - Violák - posztumusz nagylemezen új hangszerelésben van Szép volt, ami volt (Behár György - Szedő Lajos) 1969 - Részlet az "Éjféli randevú" című operettből - EP 27396 Szeressen egy kicsikét (Mensáros László - Ruttkay Éva trió) (Fényes Szabolcs - Mihály István) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Szereted-e még? (Havasy Viktor - ifj. Kalmár Tibor) 1970 kislemez SP 636 Szeretni bolondulásig (Fényes Szabolcs - Szenes Iván) 1968 kislemez SP 493 Szomorúszemű lány (Pásztor László - Schrempf J) 1970 kislemez SP 719 Szöszi (Schöck Ottó - Sztevanovity Dusán) 1970 kislemez SP 696 Talán sok év után (Canzone per te) (Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 1968 kislemez SP 493 Tárd ki ablakod (Schöck Ottó - S. Nagy István) 1974 kislemez SP 70110 Texas (Katz - G. Dénes György) 2003 - Ha álmodni tudnál - válogatásalbum Úgy múlt el ez a szerelem (Horváth Jenő - Rákosi János) 1971 - Gyere, ülj kedves, mellém - Horváth Jenő dalai Ugye, hogy nem felejtesz el (Fényes Szabolcs - Harmath Imre) Örökzöld fehérben, feketében - tv-műsor - EP 26588 Ültessétek át a szívemet (Havasy Viktor - ifj. Kalmár Tibor) 1970 kislemez SP 780 Üvegcserepek (Hoffmann Sándor - Saly G.) 1971 kislemez SP 780 Zenészballada (Schöck Ottó - Szécsi Pál) 1974 kislemez SP 70109 - (1973) - Egy szál harangvirág - nagylemez Zsuzsit, ha látod (Dobos Attila - Szenes Iván) 1968 - Dobos Attila dalai
Dalok, amelyekből nincs mp3, így nem kerültek fel a blogba sem. Ha valakinek megvannak ezek a dalok, kérem jelezze felém! A pénz, a hír, a név, a jószerencse (Vadas Tamás - Varga Kálmán) Az ablak északra nyílik (Sztupel - Huszár Erika) Csak veled legyek (Knisch Gábor - Brand István) Csikósbojtár (Stark Tibor - G. Dénes György) Egy lány messze jár (Varsányi Ferenc - Angyalosi Endre) Egy régi filmzenét (Nádas Gábor - Szenes Iván) Egy világ dőlt össze bennem (Géczy József - S. Nagy István) Ezért az egyért érdemes élni (Havasy Viktor) Félszeg vallomás (Komlódy József - Tölössy Péter) Hulló levelek (Kozma József - Reményi Gyenes István) Itt van már a tél (Neményi Béla) Kár volt (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) Mint azelőtt (Balassa P. Tamás - S. Nagy István) Mire vársz te lány (Berki Géza - ifj. Kalmár Tibor) Nem kell a sötétség (Varga Zoltán - Futár András) Találkozás a hídon (Kazimír Kálmán - Halmágyi Sándor) Ünnepnapok (Vadas Tamás - Varga Kálmán)
Paul Moro németnyelvű dalai: Armer Narr (Wolf Péter - S. Nagy István - Margarita Frank) 1968 kislemez, Amadeo AVRS 21 542 Dein Geburtstag (Ian Ivanovici - Szécsi Pál - Kai Warner) 1973 kislemez, Polydor 2041 449 Du hast keinen Grund zum Weinen (...) kislemez, Polydor 2041 292 Einmal… (Georg Danzer) 1968 kislemez, Amadeo AVRS 21 545 Ich bin ein Zigeuner (Dobos Attila - Szécsi Pál) 1973 kislemez, Polydor 2041 449 Jeden Tag verliebt (Kai Warner - Loose) kislemez, Polydor 2041 178 Kleiner Boy (Arthur Lauber - Margarita Frank) 1968 kislemez, Amadeo AVRS 21 545 Schönes fremdes Madchen (Kai Warner - Loose) kislemez, Polydor 2041 178 So jung und schön (...) kislemez, Polydor 2041 292 Was ist los mit mir (Markos György - Géczy József - Margarita Frank) 1968 kislemez, Amadeo AVRS 21 542 Csak egy tánc volt (németül) (Vadas Tamás - Varga Kálmán) Egy NDK revűműsorban szerepelt vele.
Dalok, amiknek Szécsi Pál a szövegírója, de más előadó énekelte: Cserháti Zsuzsa - Air (Wolf Péter - Szécsi Pál) Cserháti Zsuzsa & Horváth Attila - Hogyha szemembe néz (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) Delhusa Gjon - Erdei álmodozás (Tardos Péter - Szécsi Pál) Express - Ha tudnád (Magyar Csaba - Szécsi Pál) Express - Véletlen (Solymos Antal - Szécsi Pál) Horváth Sándor Együttese - Ne válaszolj (Dylan - Szécsi Pál) Horváth Sándor Együttese - Nem bírom egyedül (Russel - Szécsi Pál) Ihász Gábor - Válaszolj nekem (Ihász Gábor - Szécsi Pál) Kalmusz József - Féltékenység (Bágya András - Szécsi Pál) - Táncdalfesztivál 1972 Máté Péter - Éjszakák és nappalok (Máté Péter - Szécsi Pál) Máté Péter - Nem érdekel senki más (Máté Péter - Szécsi Pál) Máté Péter - Olyan jó lenne tudni (Ihász Gábor - Szécsi Pál) Szalkai Béla - Az élet megtanít (Auth Ede - Szécsi Pál) - Made in Hungary 1974 Toldy Mária - Messze vannak a csillagok (Gyöngyössy B. - Szécsi Pál) Toldy Mária - Robog a víz (Malek Miklós - Szécsi Pál) Vámosi János - Úgy lenne kedvem (Blum József - Szécsi Pál)
Dalok, amiket Szécsi Pálról, vagy hozzá írtak: Cserháti Zsuzsa - Árva fiú (Szakály László - S. Nagy István) Kispál és a borz - Szécsi Pál (...) Kovács Kati - Hová tűnik el a csillag (Koncz Tibor - Szenes Iván) Máté Péter - Hívlak én jó barát (Máté Péter - S. Nagy István)
Természetesen két nagylemeznél jóval több rádófelvétele, vagy MHV felvétele létezik, amelyekből annakidején sok megjelent kislemezen is, majd halála után jópár válogatáslemezt adtak ki, amelyeken addig nagylemezen nem publikált felvételei is szerepeltek.
1976 - Violák; Hungaroton-Pepita 1983 - Felettünk az ég; Hungaroton-Pepita 1985 - Egy szép régi dal; Hungaroton-Pepita 1988 - Csak egy tánc volt; Hungaroton 1989 - Tárd ki ablakod; Hungaroton-Gong 1992 - Mint a violák; Alfa Studio 1992 - Két összeillő ember; Hungaroton-Gong 1999 - Ha nem vagy velem; Magyar Rádió - Premier Art Records Kft. 2001 - Kósza szél; Hungaroton-Gong 2003 - Ha álmodni tudnál; Aréna
A következő bejegyzésekben megjelenés sorrendjében találhatók meg az albumok borítokkal, amelyek internetes gyűjtésből valók, és a rajtuk szereplő dallisták, szerzőkkel, közreműködőkkel.
A oldal: 1 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 2 - Hull az eső(Behár György - S. Nagy István) 3 - Én még láttam Greta Garbot(Koncz Tibor - S. Nagy István) 4 - Hulló csillag(Bágya András - S. Nagy István) 5 - Hagyjuk szivem(Németh Gábor - S. Nagy István) 6 - Ez az igazi ritmus(Schöck Ottó - S. Nagy István) B oldal: 1 - Boldogság(Schöck Ottó - Szécsi Pál) 2 - Jaj, de bolond voltam(Szécsi Pál - S. Nagy István) 3 - Ez itt egy úr(Havasi Viktor - S. Nagy István) 4 - Elmenni könnyebb(Szentirmay Á. - S. Nagy István) 5 - Bolhacirkusz(Szentirmay Á. - S. Nagy István) 6 - Ha egyszer sírnék(Payer András - S. Nagy István) 7 - Rohanunk(Heilig Gábor - S. Nagy István)
Zenei rendező: Juhász István Hangmérnök: Dobó Ferenc Fotó: Lussa Vince Tasakterv: Kálmánchey Zoltán MHV felvétel Made in Hungary Hungaroton-Pepita
A oldal: 1 - Claudia(Ihász Gábor - S. Nagy István) 2 - De akkor már hol leszek én(Payer András - S. Nagy István) 3 - Gyere velem(Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 4 - Zenészballada(Schöck Ottó - Szécsi Pál) 5 - A kőrengeteg árnyékában(Schök Ottó - S. Nagy István) 6 - Az országút pora(Ihász Gábor - S. Nagy István) B oldal: 1 - Józsi néni(Schöck Ottó - S. Nagy István) 2 - Fénylő sugarak(Malek Miklós - S. Nagy István) 3 - Sóhajok nincsenek(Schöck Ottó - S. Nagy István) 4 - Férfikönnyek(Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 5 - Halott város(Máté Péter - S. Nagy István) 6 - Még hangosabban(Schöck Ottó - S. Nagy István) 7 - Egy szál harangvirág(Ivanovici - Szécsi Pál)
Zenei rendező: Juhász István Hangmérnök: Radányi Endre Fotó: Gink Károly Tasakterv: Kálmánchey Zoltán MHV felvétel (B/7 a Magyar Rádió Felvétele). Made in Hungary Hungaroton-Pepita
A oldal 1 - Bús szívből énekelni édesen(Wolf Péter - De Pisan - S. Nagy I.) 2 - Carolina(Kookie Tian - Szécsi Pál) 3 - Mióta egyszer(Ihász Gábor - S. Nagy István) 4 - Drága Anna(Schöck Ottó - Szécsi Pál) 5 - Hidd el(Ihász Gábor - S. Nagy István) 6 - Mint a violák(G. Gagilardi - G. Amendofl - Vándor Kálmán) 7 - Ne félj (Adagio)(Thomaso Albinoni - Szakály László - Szécsi Pál) B oldal: 1 - Himnusz a nyárhoz(Gábor S. Pál - Tardos Péter) 2 - Meddig tart egy szerelem(Hajdú Sándor - Vándor Kálmán) 3 - Pamparapam(Malek Miklós - S. Nagy István) 4 - Éjszakák és nappalok(Máté Péter - Szécsi Pál) 5 - Az égi lámpagyújtogató(Neményi Tamás) 6 - Ó, jössz-e már?(Malek Miklós - Mihail Eminescu - Képes Géza) 7 - Szegény bolond(Wolf Péter - S. Nagy István)
Közreműködik: Harmónia vokál, Kócbabák vokál, Express együttes, Studió 11, Gemini együttes, Kék Csillag együttes Zenei rendező: Bojti János Hangmérnök: Berényi István Fotó: Gink Károly Grafika: Korodi Éva Hungarian Radio and MHV Recording. Made in Hungary 1976
NAGYLEMEZEN ELŐSZÖR PUBLIKÁLT FELVÉTELEK A oldal: 1 - Kismadár(Daniel Gerard - M. Barnes - M. Barnet - Szécsi Pál) 2 - Gyönyörű így este Budapest(Breitner János - dr. Farkas Imre - Surányi Lajos) 3 - Minden reggel(Dobsa Sándor - Fülöp Kálmán) 4 - Egy férfi és egy nő(Francis Lai - Pierre Barouh - Tardos Péter) 5 - Nincsen barátom(Deák Tamás - Fülöp Kálmán) 6 - Mostanában hosszabbak az éjszakák(Payer András - S. Nagy I.) 7 - Micsoda nő(Tamássy Zdenkó - Dalos László) B oldal: 1 - Már nem vagyok fiatal(Wolf Péter - Jámbor L.) 2 - Kék angyal(Bágya András - Szalkai Sándor) 3 - Felettünk az ég(Neményi Tamás) 4 - Kedves csirkefogók(Fényes Szabolcs - S. Nagy István) 5 - Holnapok(Dobsa Sándor - S. Nagy István) 6 - Két név egy bérház oldalán(Fényes Szabolcs - S. Nagy István) 7 - Az Óperenciás-tengeren túl(Wolf Péter - Szalkai Sándor)
Közreműködik: Ambrus Kyri (B/3), Harangozó Teri (A/2), Toldy Mária (A/4) Kócbabák énekegyüttes, Harmónia énekegyüttes A Magyar Rádió és Televízió Vonóstánczenekara A Magyar Rádió Esztrádzenekara, Studió 11, Express együttes
A Magyar Rádió felvételei. Szerkesztette: Bolba Lajos Grafika: Viszt György Fotó: Keleti Éva (MTI) Made in Hungary 1983 Hungaroton-Pepita
Összeállítás nagylemezen még nem publikált felvételekből A oldal: 1 - Kőbölcső(Tamássy Zdenkó - S. Nagy István) 2 - Könnyezem(Forrai György) 3 - Két összeillő ember(Havasy Viktor - S. Nagy István) 4 - Tárd ki ablakod(Schöck Ottó - S. Nagy István) 5 - Éjszakai hangulat(Malek Miklós - S. Nagy István) 6 - Kósza szél(Sergio Endrigo - Vándor Kálmán) B oldal: 1 - Kék csillag(Ihász Gábor - S. Nagy István) 2 - Maradj még(Szécsi Pál - Mészáros Ágnes) 3 - Ott állt a dombtetőn(Schöck Ottó - S. Nagy István) 4 - Nekem minden sikerül(Pedro Peret - Calaf - Szécsi Pál) 5 - Egy szép régi dal(Deák Tamás - Szécsi Pál) 6 - Pillangó(Auth Ede - S. Nagy István) 7 - Talán sok év után(Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán)
Borító: Virág György A Magyar Rádió felvételei. Made in Hungary 1985 Pepita
A oldal: 1 - Csak egy tánc volt(Vadas Tamás - Varga Kálmán) 2 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 3 - Hull az eső(Behár György - S. Nagy István) 4 - Én még láttam Greta Garbot(Koncz Tibor - S. Nagy István) 5 - Hulló csillag(Bágya András - S. Nagy István) 6 - Hagyjuk szivem(Németh Gábor - S. Nagy István) 7 - Ez az igazi ritmus(Schöck Ottó - S. Nagy István) 8 - A távollét(Domenico Modugno - Vándor Kálmán) B oldal: 1 - Boldogság(Schöck Ottó - Szécsi Pál) 2 - Jaj, de bolond voltam(Szécsi Pál - S. Nagy István) 3 - Ez itt egy úr(Havasi Viktor - S. Nagy István) 4 - Elmenni könnyebb(Szentirmay Á. - S. Nagy István) 5 - Bolhacirkusz(Szentirmay Á. - S. Nagy István) 6 - Ha egyszer sírnék(Payer András - S. Nagy István) 7 - Rohanunk(Heilig Gábor - S. Nagy István) 8 - Könnyezem(Forrai György)
Közreműködik: Harmónia vokál, Schöck együttes, Studió 11, A Magyar Rádió és Televízió Vonós Tánczenekara
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Magyar Rádió felvételei. Zenei rendező: Juhász István, Hézser Zoltán Hangmérnök: Dobó Ferenc, Lukács Jánosné, Fülöp Attila Fotó: Gink Károly Grafika: Horváth Andrea This Compilation 1988 Hungaroton
01 - Ne félj (Adagio)(Thomaso Albinoni - Szakály László - Szécsi Pál) 02 - Tárd ki ablakod(Schöck Ottó - S. Nagy István) 03 - Két összeillő ember(Havasy Viktor - S. Nagy István) 04 - Talán sok év után(Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 05 - Mint a violák(G. Gagilardi - G. Amendofl - Vándor Kálmán) 06 - Himnusz a nyárhoz(Gábor S. Pál - Tardos Péter) 07 - Könnyezem(Forrai György) 08 - Kék csillag(Ihász Gábor - S. Nagy István) 09 - Pillangó(Auth Ede - S. Nagy István) 10 - Micsoda igények(Berki Géza - ifj. Kalmár Tibor) 11 - Én édes Katinkám(Lajtai Lajos - Békeffi István, Szenes Iván) 12 - Kismadár(Daniel Gerard - M. Barnes - M. Barnet - Szécsi Pál) 13 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 14 - Nekem minden sikerül(Pedro Peret - Calaf - Szécsi Pál) 15 - A távollét(Domenico Modugno - Vándor Kálmán) 16 - Hetedik csapás(Hoffmann Sándor - Vass Valéria) 17 - Ha nem vagy velem(Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 18 - Szeretni bolondulásig(Fényes Szabolcs - Szenes Iván) 19 - Csak egy tánc volt(Vadas Tamás - Varga Kálmán) 20 - Egy szál harangvirág(Ivanovici - Szécsi Pál) 21 - Szegény bolond(Wolf Péter - S. Nagy István) 22 - Szereted-e még?(Havasy Viktor - ifj. Kalmár Tibor) 23 - Kósza szél(Sergio Endrigo - Vándor Kálmán)
01 - Akkor is lesz nyár és... (Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván) 02 - Egy szép régi dal (Deák Tamás - Szécsi Pál) 03 - Bús szívvel énekelni (Wolf Péter - De Pisan - S. Nagy István) 04 - Fátyolos a szemed (Tomsits Rudolf - Vass Valéria) 05 - Mióta egyszer (Ihász Gábor - S. Nagy István) 06 - Mostanában hosszabbak az éjszakák (Payer András - S. Nagy I.) 07 - Minden reggel (Dobsa Sándor - Fülöp Kálmán) 08 - Két összeillő ember (Havasy Viktor - S. nagy István) 09 - Köszönet mindenért (Aldobolyi Nagy György - Mészöly Dezsõ) 10 - Maradj még (Szécsi Pál- Mészáros Ágnes) 11 - De akkor már hol leszek én? (Payer András - S. Nagy István) 12 - Holnapok (Dobsa Sándor - S. Nagy István) 13 - Két név egy bérház oldalán (Fényes Szabolcs - S. Nagy István) 14 - Kék csillag (Ihász Gábor - S. Nagy István) 15 - Egyszer volt, hol nem volt (Neményi Tamás) 16 - Ott állt a dombtetőn (Schöck Ottó - S. Nagy István) 17 - Férfikönnyek (Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 18 - Hull az eső (Behár György - S. Nagy István) 19 - Az országút pora (Ihász Gábor - S. Nagy István) 20 - Hidd el (Ihász Gábor - S. Nagy István) 21 - Hinni kell... - részlet a Barbara tejbár címû zenés játékból (Tamássy Zdenko - Rudnay Gábor)
Közreműködik: Domján Edit - ének (4, 9, 15, 21), róza (3) Szécsi Pál - ének (1-3, 5-8, 10-14, 16-20) Hatrmónia vokál (1-3, 5-8, 10-14, 16-20), Kócbabák énekegyüttes (6) Malek iklós - vokál (20), Victor Máté és mások - vokál (3) Express együttes (3, 5, 6, 14, 20), Fáy együttes (4, 15) Schöck együttes (11, 17-19), Randevú zenekar (9) Studió 11 (2, 5, 7, 10, 16) A "Táncdalfesztivál 1968" Szimfonikus Tánczenekara (1) A "Táncdalfesztivál 1972" Zenekara (8) A Magyar Rádió Esztrádzenekara (13) A Magyar Állami Hangversenyzenekar Vonósai (5) A Magyar Rádió és Televízió Kamarazenekara (21) A Magyar Rádió és Televízió Vonós Tánczenekara (2, 6-8, 10, 12, 16, 20) A Budapesti MÁV Szimfonikus Vonóskara (4) Vezényel: Gyulai Gál János (2) Balassa P. Tamás (4, 8, 21) Körmendi Vilmos (5, 16, 20) Bágya András (7)
01 - Szeretni bolondulásig(Fényes Szabolcs - Szenes Iván) 02 - Talán sok év után(Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 03 - Micsoda igények(Berki Géza - ifj. Kalmár Tibor) 04 - Akkor is lesz nyár és...(Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván) 05 - Könnyezem(Forrai György) 06 - Carolina(Kookie Tian - Szécsi Pál) 07 - Szereted-e még?(Havasy Viktor - ifj. Kalmár Tibor) 08 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 09 - A távollét(Domenico Modugno - Vándor Kálmán) 10 - Egy szál harangvirág(Ivanovici - Szécsi Pál) 11 - Hull az eső(Behár György - S. Nagy István) 12 - Mint a violák(G. Gagilardi - G. Amendofl - Vándor Kálmán)
Szerkesztő: Z. Horváth Gyula Grafika: Haui Balázs, Origrafix Felelős kiadó: Kánya Judit Sokszorosító: Alfa Studio A felvételeket a Magyar Rádió bocsátotta rendelkezésre az archívumából.
01 - Egy szál harangvirág(Ivanovici - Szécsi Pál) 02 - Carolina(Kookie Tian - Szécsi Pál) 03 - Csend van(Payer András - Hajnal István) 04 - Szöszi(Komlódy József - Tölössy Péter) * 05 - Férfikönnyek(Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 06 - Ó, jössz-e már(Malek Miklós - Mihail Eminescu - Képes Géza) 07 - Postakocsi(Turán László - Garai Imre) 08 - A távollét(Domenico Modugno - Vándor Kálmán) 09 - Ha nem vagy velem(Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 10 - Kék csillag(Ihász Gábor - S. Nagy István) 11 - Ez az igazi ritmus(Schöck Ottó - S. Nagy István) 12 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 13 - Csak egy tánc volt(Vadas Tamás - Varga Kálmán) 14 - Ha egyszer sírnék(Payer András - S. Nagy István) 15 - Akkor is lesz nyár és...(Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván) 16 - Piros volt a paradicsom(Cigánydal) 17 - Három deci köménymag(Cigánydal)
Producer: Hábetler Helga Szerkesztette: Hajnal Gábor és Szécsi Katalin Kiadja: Magyar Rádió és Premier Art Records Kft. A felvételek a Magyar Rádióban készültek. Terjeszti: Universal Music Kft. - Kereskedelmi Központ 1108 Budapest, Gyömrői út 140., Tel.: 260-4450, Fax: 265-0056
_ _ _
* Egy interneten talált kotta szerint a Szöszi című dal szerzői Schöck Ottó és Sztevanovity Dusán, míg ennek a kiadványnak a borítóján Komlódy József és Tölössy Péter van szerzőként feltüntetve. Mivel a Szöszi kislemezén is Schöck - Sztevanovity szerepel, így 2-1 arányban eldőlt, hogy ezen a CD borítón írták el a szerzőket, mint ahogy Szenes Iván neve is helytelenül Istvánnak van írva rajta.
01 - Egy szép régi dal(Deák Tamás - Szécsi Pál) 02 - Csak egy tánc volt(Vadas Tamás - Varga Kálmán) 03 - Mostanában hosszabbak az éjszakák(Payer András - S. Nagy I.) 04 - Carolina(Kookie Tian - Szécsi Pál) 05 - Mióta egyszer(Ihász Gábor - S. Nagy István) 06 - Kék csillag(Ihász Gábor - S. Nagy István) 07 - Ne félj (Adagio)(Thomaso Albinoni - Szakály László - Szécsi Pál) 08 - Egy szál harangvirág (Donauwellen)(Ivanovici - Szécsi Pál) 09 - Kósza szél (L'Arca di Noé)(Sergio Endrigo - Vándor Kálmán) 10 - Bús szívből énekelni édesen(Wolf Péter - De Pisan - S. Nagy I.) 11 - Férfikönnyek(Szigeti Ferenc - Szécsi Pál) 12 - Kismadár (Daniel Gerard - M. Barnes - M. Barnet - Szécsi Pál) 13 - Hull az eső(Behár György - S. Nagy István) 14 - Hidd el(Ihász Gábor - S. Nagy István) 15 - Mint a violák (G. Gagilardi - G. Amendofl - Vándor Kálmán) 16 - Én édes Katinkám(Lajtai Lajos - Békeffi István, Szenes Iván) 17 - Talán sok év után (Sergio Endrigo - Bardotti - Vándor Kálmán) 18 - Pamparapam(Malek Miklós - S. Nagy István) 19 - A távollét (Domenico Modugno - Vándor Kálmán) 20 - Meddig tart egy szerelem(Hajdú Sándor - Vándor Kálmán) 21 - Gedeon bácsi(Payer András - S. Nagy István) 22 - Szeretni bolondulásig(Fényes Szabolcs - Szenes Iván) 23 - Szegény bolond(Wolf Péter - S. Nagy István) 24 - Könnyezem(Forrai György)
Archív felvételekből összeállította: Sági Erzsébet A digitális kiadáshoz a technikai korszerűsítést a "P" Stúdió végezte 2001-ben. Archív fotók felhasználásával a grafikát Kertész Dániel készítette. 2001 Hungaroton www.hungaroton.hu Terjeszti a Gong-Express Kft. fotexnet.hu
Ezt a blogot azért próbálom szer-keszteni, mert az interneten kevés információ található Szécsi Pálról, s amit eddig sikerült összegyűjtenem róla, azt így szeretném összefoglal-ni. A magánéletével szemben a munkásságát szeretném előtérbe állítani, és továbbra is keresek min-denféle adatot, információt róla. Így bármilyen segítséget, anyagot szívesen fogadnék Szécsi Pállal kapcsolatban!
Ha infórmációval, kiegészítéssel, helyesbítéssel, adattal, videóval, képpel, cikkel stb. tudnál segíteni, akkor kérlek, hogy írj nekem az anett203@freestart.hu címre!
Minden bejegyzéshez lehet meg-jegyzést is írni, valamint ennek a lila sávnak az alján található egy üzenő, amolyan vendégkönyv, amin várom a véleményeket, kritikákat a bloggal kapcsolatban, csak lehető-leg kíméletesen! :-)
Ezúton is szeretném megköszönni a bloghoz nyújtott eddigi segítségét Katinka541-nek.
Roth_urnak a sok-sok információt, táblázatokat és a kislemezképeket!
Gitananak a dalszögvegek leírása-kor nyújtott segítségét.
Valamint mindenki másnak, aki képeket küldött, vagy egyéb módon segített. :-)
Jó böngészést kívánok az oldalon! Kicsit lejebb a Tartalomjegyzékben megtalálható az összes bejegyzés. Ha pl. meg akarsz hallgatni egy dalt, vagy megnézni egy videót, akkor csak kattints rá a listában és megynyílik. Valamint ajánlom a Cimkék használatát, amivel az egy témakörbe tartozó bejegyzéseket tudod gyorsan áttekinteni. Ha a blog teljes tartalmát szeretnéd végignézni, akkor az oldal alján a Régebbi bejegyzések-re kattintva tudsz lapozgatni.
Táncdalénekes, szövegíró Született: Budapest, 1944.03.19. Elhunyt: Budapest, 1974.04.30.
Apja: Szécsi Ferenc (1905-1945.01. 06.) nyelvész/író, akit a II. világhá-borúban zsidó származása miatt agyonlőttek.
Anyja: Szemere Klára (1916-2004. 05.28.) polgári származású, külke-reskedelmi levelező, aki gyerekeit itthon hagyva 1956-ban Amerikába diszidált. 9 férje volt, 4 itthon, 5 Amerikában. Legidősebb lánya, Ma-rika a Vöröskereszt segítségével 1972-ben megtalálta Los Angeles-ben, Kati 1973 januárban járt kint először az anyjánál, Palika viszont nem találkozott vele. Idős éveiben Marika támogatta, egy öregotthon-ban élt Palm Springsben, 2004-ben hunyt el .
Testvérei: Mária(1938) 1956-ban szintén di-szidált, először Kanadába, jelenleg az USA-ban él. 1966 karácsonyán látogatott először haza Magyaror-szágra, így szilveszterkor látta Pali első amatőr énekesi fellépését a Gellért Szállóban. Hugával, Katival tartja a kapcsolatot, többször haza-látogatott, hogy megnézze a "Szé-csi Pál szerelmei" színházi előadást is. Egy fia van, Chris (1972).
Katalin(1941.02.17.) 1959-ben érettségizett, 1961.06.17-én ment férjhez, majd 1965-ben elvált, a házasságból egy lánya született, Andrea (1962.12.24.). Egy unokája van, Emese (1984). "Palika" címmel 2001-ben könyvet írt öccséről, 2008-ban a "Tarka szárnyú pillangó" című kötete került kiadásra. 2010-ben pedig "Több, mint szerelem" címmel jelentetett meg könyvet, amely Szécsi Pál és Domján Edit legendává vált szerelméről szól. 2012. december 30-án hunyt el Kecskeméten.
Szécsi Pál, anyja diszidálása után állami gondozásba került, és Mezőtúron nevelkedett. 16 évesen otthagyta az iskolát, felköltözött Budapestre, 1962-től manökenként dolgozott. 1962. június 17-én házasságot kötött a lengyel modell Grazynával, ezután Varsóban élt, de a kapcsolat végetért és 1966 januárban hazatért. Utána Majláth Júliánál kezdett énekelni tanulni. Zenei karrierje 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon a "Csak egy tánc volt" című dallal. Több olasz slágert is énekelt magyarul, később saját dalszövegeket is írt. Sok kislemeze jelent meg, és rengeteg rádiófel- vétele van, de életében csak két nagylemeze jelent meg, a Hagyjuk szívem 1971-ben és az Egy szál harangvirág 1973-ban. Halála után több válogatáslemezt megjelentet- tek, amelyen sok addig kiadatlan felvétele szerepelt.
Magánélete a keserű gyerekkor miatt labilis volt, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Szerelmi élete is viharos volt. 1972 januárjától 10 hónapos kapcsolat fűzte a 12 évvel idősebb Domján Edit színésznőhöz. Szakításuk után 2 hónappal 1972. dec. 26-án a 40. születésnapján Edit öngyilkos lett, amin Szécsi soha nem tudta túltenni magát. 1974. április 30-án önkezével vetett véget az életének. Harminc évesen mindössze 7 éves énekesi pályafutást hagyott maga után.
Gyertya Palikáért
"Sok szál gyertya ég, könnycsepptõl áznak, Lelkedre odafent az angyalok vigyáznak. Már nincsenek szavak, miket suttog a szád, Ma lehajtott fejjel, némán emlékezünk Rád"
A gyertyalang.hu oldalon van Szécsi Pálnak profilja, ahol lehet az emlékére virtuális gyertyát gyújtani, amely 7 napig ég.
Ide megírhatod a véleményedet az oldalról, vagy ha esetleg kérdésed, óhajod-sóhajod van, azt is. :-)
Általában én is itt teszem közzé a blogon történt frissítéseke.